Ahogy lemegy a Nap.
Egy árny a szívemig ér.
Jó ez az ami hajt?
Élni van-e miért?
Véget érhet a zaj.
Csendet szül a magány.
Végül egyedül az, ki ma boldog talán.
A dal elszáll, a jel meg szétszakad.
És kéjtell várj, hogy nem leszek önmagam.
Ami nekem olyan szépnek tűnik, lehet soha se volt igazán szép.
Néha fülembe az ördög így beszél.
Ami nekem olyan szépnek tűnik, lehet soha se lesz igazán szép.
Mégis elhiszem, hogy mindig van remény.
Ahogy lemegy a Hold.
Minden annyira más.
Holnap mit hoz a sors.
Ez az óriás.
Az ellenség, a képzelt szélmalom.
Az álmom még, elvetni nem hagyom.
Ami nekem olyan szépnek tűnik, lehet soha se volt igazán szép.
Néha fülembe az ördög így beszél.
Ami nekem olyan szépnek tűnik, lehet soha se lesz igazán szép.
Mégis elhiszem, hogy mindig van remény.
Ami nekem olyan szépnek tűnik, lehet soha se volt igazán szép.
Néha fülembe az ördög így beszél.
Ami nekem olyan szépnek tűnik, lehet soha se lesz igazán szép.
Mégis elhiszem, hogy mindig van remény.
