Hull az eső, sápadt arcomra hull,
Az ég peremén szürke felhő vonul.
Lassan lépkedek, egyedül vagyok,
Egyet gondolok, céltalan rohanok.
És közben hull az eső, minden vígasztalan,
De mégsincs erőm, hogy kisírjam magam.
Érzem oly közel a kifulladás,
Mire jó e bús, esztelen rohanás?
Hull az eső, mindenki siet valahová,
Csak én kószálok céltalanul, egyedül.
És közben hull az eső, sápadt arcomra hull,
Egy árny vagyok én, mert a bánat nagy úr,
Gyere napsugár, rólad álmodom,
Vidd el végre a bánatom!
